Az elmúlt néhány évben sokféle potencianövelőt próbáltam ki. Ezek közé tartozik több olyan potencianövelő is, amely gyors eredményt ígér. Mint ahogy azt már megszokhattuk, nem minden termék nyújtja azt, amit a csomagoláson ígér. Én is belefutottam néhány potencianövelő termékbe, amely nem hozta azt a hatást, amelyet kellett volna. Sőt, olyannal is találkoztam, amely csak éppen hogy észrevehető hatást fejtett ki.
Bevezető
A Diablo potencianövelőt azért próbáltam ki, mert kedvező árban kapható. Így teszt jelleggel nem is gondolkodtam a dolgon, és belevágtam. A Diablo már kb. a hatodik vagy hetedik fajta potencianövelő, amelyet kipróbálok, tehát már van elegendő tapasztalatom abban, hogy mit is várhatok el egy ilyen terméktől.
Nézzük azonban először azt, hogy mit is ígér a gyártó. Egy klasszikus táblázatba összeállítottam a legfontosabb tulajdonságokat.
Merevedés javulása |
30-45 perc |
Hosszabb aktus |
Igen |
Erősebb libidó |
Igen |
Korai magömlés késleltetése |
Igen |
Ismételt közösülés |
Igen |
Nagyobb hímvessző |
Nem |
Kinek ajánlott |
Középkorú vagy idősebb férfiak |
Kinek nem ajánlott |
A szív- és érrendszeri betegségben szenvedő férfiak számára |
Orvosi vény |
Nem szükséges |
Diszkrét csomagolás |
Igen |
Proerecta a Merevedés.com ajálnásával
A legujabb természetes potencianövelő a táplálékkiegészítők piacán
- 60 percen belül kifejti hatását
- Pénzvisszafizetési garancia
- Megfizethető ár
- Személyes átvéltel Budapesten, vagy diszkrét kiszállítás országosan
- 10% kedvezmény a készlet erejéig, kuponkód: PROERECTAX10
A DIABLO
A Diablo olasz szó magyarul ördögöt jelent, tehát egy kis túlzással a Diablo potencianövelő ördögi erőt kölcsönöz a számunkra. Ez a potencianövelő főleg középkorú illetve idősebb férfiak számára került kifejlesztésre, így pontosan az ilyen korban fellépő szükségleteket elégíti ki. Régebben fennálló merevedési problémák esetén is ajánlott, nem csak abban az esetben, amennyiben jobb teljesítményt szeretnénk nyújtani. Az átlagos potencianövelőkhöz képest van egy plusz érv is a Diablo mellett – késlelteti a korai magömlést, tehát visszanyerjük az ágyban a kontrolt. A növényi összetevők ráadásul hatással vannak az idegrendszerre is, ez által jobban élvezzük a szexet és az orgazmust.
Mit nyújt a Diablo?
A DIABLO a hatásait tekintve egy klasszikus potencianövelőnek számít. Tehát a következő hatásokra számíthatunk:
Növeli a potenciát és a libidót – sokkal jobban fogunk vágyni a szexre, és hamarabb beindulunk, szintén jobban fogjuk élvezni a közösülést. Növeli az érzékenységet, így nagyobb élvezetet nyújt.
Lerövidíti az aktusok közötti újratöltési időt – hamarabb készen állunk egy újabb „menetre”.
Meghosszabbítja az aktus időtartamát – magyarul hosszabb ideig bírjuk az ágyban, és nagyobb az esélye, hogy a partnerünket is kielégítjük közben.
Növeli a teljesítőképességet – erőt és energiát biztosít, hogy jobban teljesítsünk az ágyban.
Csökkenti a fáradságot és a kimerültséget – ez által nem csak fizikailag tudunk jobban teljesíteni, hanem belsőleg is jobban fogjuk élvezni a dolgot. A Diabloban található növényi kivonatok segítenek leküzdeni a fáradságot.
Korai magömlés késleltetése – segít a korai magömlésben szenvedőknek tovább kitartani.
Fogyasztás és adagolás
A DIABLO növényi kivonatokból készült potencianövelő. Egyik előnye, hogy nagyon gyorsan elkezd hatni, és nincs szükség hosszú heteken tartó szedésre, hogy valamilyen eredményről számolhassunk be. A potencia zavarok általában vagy valamilyen betegség következtében jönnek létre, vagy a sok stressz okozza, tehát lehet lelki eredetű is. A Diablo-ban található növényi kivonatok gondosan lettek összeválogatva, hogy minél jobb hatást nyújthassanak.
A Diablo potencianövelőt elegendő bevenni 30-45 perccel a tervezett közösülés előtt. Ez az idő elegendő arra, hogy a növényi kivonatok kifejtség pozitív hatásukat. A gyártó szerint ez a leggyorsabban felszívódó termék a piacon.
A hatása több napig tart. A gyártó szerint 3 napig tart a hatása, tehát hamarabb nem szükséges bevenni a következő kapszulát.
A DIABLO csomagolása és ára
A DIABLO potencianövelőt egy internetes webshopon keresztül szereztem be. Több féle kiszerelésben kapható. Rendelhetünk kipróbálásra először 2 kapszulás kiszerelést is, és amennyiben elégedettek vagyunk a termékkel, akkor érdemesebb a 6 vagy 10-es kiszerelést választani, mivel ezeknél már az ár megközelíti a 700Ft/kapszulát.
De beszéljenek inkább a számok!
A 2 db-os kiszerelés ára 2490Ft, a 10 db-os pedig 7390Ft.
Összetétel
A Diablo kizárólag természetes összetevőket tartalmaz. Ennek köszönhetően nincs okunk félelemre a mellékhatásokat illetően. Lássuk hát milyen gyógynövénykivonatokat tartalmaz, és pontosan milyen mennyiségben:
Ginzeg (Panax Ginseng) – 20mg – jótékony hatással van az ondóanyagra, növeli a szexuális vágyat és a teljesítőképességet. Fokozza a tesztoszteron szintjét, amely felfokozott szexuális vágyhoz és teljesítményhez vezet.
Aranygyökér (Rhodiola Rosea) – 10mg – az aranygyökér stressz és szorongás oldására használt gyógynövény, de szintén nagyon jó hatással van a memóriára és a vitalitásra.
Maca gyökér (Lepidium meyenii) – 310mg – a ginzenghez hasonlóan tesztoszteron szint növelő, számos nyomelemet tartalmaz, mint a vas, réz vagy jód.
Gotu Kola (Centella Asiatica) – 60mg – sebek gyógyításához, keringési zavarok kezelésére, memória javításra és főleg potencianövelésre használt gyógynövény, amely Sri Lankáról származik.
Egy kapszula összesen 400mg növényi kivonatot tartalmaz.
Mellékhatásai
A DIABLO potencianövelő kizárólag természetes alapanyagokat tartalmaz, OÉTI számmal rendelkezik (16656/2015), tehát Magyarországon bevizsgált termékről van szó. Ennek köszönhetően biztonságosan szedhető, nincs okunk félni a mellékhatásoktól. A gyártó szerint a Diablo csak nagyon ritka esetben okoz fejfájást – amely gyakori mellékhatása a potencianövelő szereknek. Fontos viszont betartani a szedési javallatot, tehát csak 1 kapszulát bevenni a szeretkezés előtt.
Amennyiben szív és érrendszeri problémákkal küzd, illetve gyógyszeres kezelés alatt áll, nem árt kikérni a kezelőorvosunk véleményét, mivel a potencianövelők befolyásolhatják a vérnyomást, így az arra érzékenyebbek számára ez problémákat okozhat.
Miért jó a Diablo?
A következő sorokban megpróbálom leírni azokat a tapasztalatokat, amelyeket én szereztem a Diablo potencianövelő kipróbálásakor. Sok potencianövelőt próbáltam már ki. Némelyik hatásosabb, másik kevésbé. A Diablot ezért csak a legkisebb csomagolásban rendeltem, kipróbálás céljából. A legkisebb csomagolás 2 db kapszulát tartalmaz. Az ára alapján inkább az olcsóbb termékek közé sorolhatnám.
A Diablo rengeteg webshopban megvásárolható, tehát nagyon könnyű beszerezni. Természetesen a küldemény mindig diszkrét csomagolásban érkezik, így nem kell aggódni, ha nem Ön nyit éppen ajtót a futárnak. Érdekesség, hogy a többi azonnali hatást nyújtó potencianövelőhöz képest a 2 db-os kiszerelés is műanyag dobozban forgalmazandó. A kapszulák nem egy levélen találhatóak, alufólia alatt.
A kapszulát fél órával a tervezett együttlét előtt vettem be sok folyadékkal (2,5dl vízzel). Az együttlét alatt könnyebben felizgultam, és a feleségemnek kevesebb „munkára” volt szüksége, hogy beálljon a teljes merevedés. Percre pontosan nem mértem, de valamivel tovább bírtam, és kb. fél óra elteltével újra kedvet kaptam hozzá. A feleségem is megjegyezte, hogy ez ritka pillanatok egyike.
Érdekesség, hogy ezt a potencianövelőt mérsékelt alkohol fogyasztás mellett is kipróbálhatjuk. Erről több helyen is olvastam, ezért a második kapszula bevételekor ki is próbáltam. Kb. 1 órával a kapszula bevétele előtt elfogyasztottam egy pohár bort, majd közvetlenül az aktus előtt is a feleségemmel megittunk még egy pohár vörösbort. A hatás ugyanolyan volt, mint az első kapszula bevételekor, még lehet egy kicsit jobban el tudtam lazulni, így jobban élveztem a dolgot. Ennek ellenére nem ajánlom az alkohol fogyasztását súlyosabb merevedési zavarok esetén, mivel az alkohol pont ellenkezőleg hat.
[su_panel color=”#ffffff” border=”3px solid #3a7db5″ shadow=”0px 0px 0px #ffffff” radius=”5″ url=”https://www.merevedes.com/proerecta-hu”]Proerecta a Merevedés.com ajálnásával
A legujabb természetes potencianövelő a táplálékkiegészítők piacán
- 60 percen belül kifejti hatását
- Pénzvisszafizetési garancia
- Megfizethető ár
- Személyes átvéltel Budapesten, vagy diszkrét kiszállítás országosan
- 10% kedvezmény a készlet erejéig, kuponkód: PROERECTAX10
Néhány szóban szeretném összehasonlítani a Diablo potencianövelőt más szerekkel, amelyek szintén azonnali hatást nyújtanak. Vannak erősebb és jobb potencianövelők is, viszont azoknak az ára is magasabb. Amennyiben az árból indulok ki, úgy ez a termék szerintem az egyik legjobb ár/érték aránnyal rendelkezik, főleg nagyobb kiszerelés esetében ez fokozottan igaz.
ÉRTÉKELÉSÜNK
-
Ár
-
Hatás
-
Hatás tartossága
-
Hatóidő
Összefoglaló
Bár nem váltam ördöggé tőle, mégis érezhetően jobb együtlétet eredményezett és az árával meggyőzött. De komolyabb merevedési problémák esetén lehet, hogy komolyabb (és drágább) segítségre lesz szüksége